Vissza
DUNA DELUXE RESIDENCE
TERVEZÉS ÉVE
2017
HELYSZÍN
Magyarország, Budapest
PROJEKT CSAPAT
Krupp Márton, Horváth Sándor, Halász Dániel, Singer Ádám, Pribil Ádám, Endes Szabolcs, Lacházi Gábor, Csuhai Eszter, Dr Szatlóczki Dóra Lilla
PUBLIKÁCIÓ
Milyen házat építsek? XVIII. évfolyam 2016./1. szám

Az elmaradt skicc története

Egy klasszikus értelemben, de kortárs eszközökkel megvalósuló luxuslakópark tervezésére kaptunk megbízást Óbuda szélén, a Duna-partján. Két magyar üzletasszony keresett meg bennünket azzal, hogy látták a theVillage terveit, és az is sokat vetett a latba, hogy a helyi önkormányzat szakemberei is minket ajánlottak a tervezési munkára (amit utólagosan is köszönünk). Először azt kérték, vázoljunk fel néhány skiccet, hogyan is képzelnénk az épületegyüttest. De helyette inkább leültünk velük beszélgetni, elmondtuk, hogyan látjuk az építészetet, milyen módszerrel dolgozunk, és milyen módon valósítunk meg egy-egy feladatot. Annyira tetszettek nekik a hallottak – mert ebből kiderült számukra, hasonlóan látjuk e téren a világot -, hogy nem is került többé szóba a skicc, hanem megbíztak minket a feladattal.


Álomlakóépület együttes egy korántsem álom paraméterekkel rendelkező területen

Elindítottuk a projektet az elképzeléseink szerint, ami viszont nehézséget és kihívást jelentett, hogy igencsak rossz paraméterekkel rendelkező terület állt rendelkezésre: egy keskeny telekről beszélünk, meglehetősen kis beépíthetőséggel. Számunkra a luxust öt feltétel jelenti, ezek közül az egyik a nagyvonalúság. Aminek a mi megfogalmazásunkban a lényege, hogy a kinti és benti tér harmónikusan egybeolvad, és olyan elemek díszítik a tért – szobrok, design tárgyak -, amelyek „wow” élményt váltanak ki a tér látogatójától. Tehát ilyen koncepcióval készített tervet tettünk le az asztalra, ami a megrendelők elképzeléséhez is igazodva úgy képviselte a luxust, hogyha megépül a lakópark, akkor a környéken található konkurenciák közül kitűnik, miközben optimális ár-érték arányt képvisel, és a környezet, azaz a Római-part hangulatát is visszaadja. Ám egy váratlan nehézség jött közbe: mindez pont akkoriban történt, amikor brutál módon megemelkedtek Magyarországon az építkezések költségei, ezért a megbízóink átmenetileg megállították a projektet.


Ha luxust kínálsz – van rá kereslet!

Az épületek tervezése a luxus jegyében fogant: két nagyvonalú épülettömbről van szó, alul egy közös garázzsal összekötve, amely a belső részen wellness részleggel is rendelkezik, szaunával, medencével, portával, és igényes park veszi körül a lakótömböt. Amiről a tervezés során a későbbiek során le kellett mondanunk - pedig szerepelt a legelső elképzelésben -, hogy a két épületet egy közös vízfelületre állítjuk, bent meditációra alkalmas Zen-világot alakítunk ki, és a víz szoros egységben van az ott élőkkel, nyugalmat, meghittséget és különleges hangulatot árasztva – éjjel varázslatos fényekkel megvilágítva. Azonban a tervet kénytelen voltunk átalakítani, ennek során a vízfelületet díszkavicsággyá alakítottuk át, a két ház azonban megtartotta az alapjegyeit: maradt a bejárat nagyvonalú megvalósítása, az érkezési tengelybe helyezett szoborral kiemelve, az átriumos jellegű, gyönyörű, szellős lépcsőház, vagyis minőségi építészeti és belsőépítészeti jegyeket képvisel a lakótömb, és minden részletében a prémium megoldást hirdet. Olyan apró, ámde szerintünk fontos részletre is ügyeltünk a tervezés során, hogy megterveztük a logóját is az épülettömbnek, ami egyedileg kaspókba lett volna gravírozva, és különleges grafikákkal is erősítettük azt, hogy egy igazi brand szülessen a Duna Deluxe épülete és parkja esetében.
Még annyi információnk van, hogy bár egyelőre még nem kezdték el az építkezést, azonban néhány helyen meghirdették a lakásokat rövid ideig, és olyan óriási volt az érdeklődés, hogy a befektetők úgy érzik, nemcsak a meghirdetett árért, hanem jóval többért is lehet majd értékesíteni a projektet.